Jelentkezés

Célom, hogy a hozzám jelentkezők mindegyike el tudja érni azt a hatást, ami miatt elkezdte a programot, és olyan jó eredményekről számolhasson be, mint az a több ezer nő, akiknek már segített a módszer. Ezért a képzésnek lesznek egyéni, illetve mini csoportos részei, hogy a gyakorlatokat személyre szabottan tervezhessük, és a gyakorlásnál is mindenkire kellő figyelem jusson, hogy a legapróbb hibákat is ki tudjuk javítani.

A jelentkezés során felmérjük az egészségi állapotodat, majd egy díjmentes, 30 perces egyéni konzultáción együtt átbeszéljük a helyzetedet, hogy Neked személy szerint mit hozhat a program, mire számíthatsz?
Átbeszéljük a képzés tematikáját, felteheted a kérdéseidet.
Kicsit jobban megismerjük egymást, és a beszélgetés végére mindkettőnk számára kiderül, hogy tudnánk-e eredményesen együtt dolgozni.

Fontos, hogy a jelentkezéskor kapott kérdőívet kitöltve azonnal visszaküldd, hogy a tüneteidet figyelembe véve, személyre szabottan tudjuk átbeszélni a lehetőségeidet. Ennek segítségével tudjuk kizárni azt is, hogy esetleg nem ellenjavallt-e számodra a torna végzése.

Ha nincs kontraindikáció, és úgy érezzük mindketten, hogy jól tudnánk együtt dolgozni, akkor átbeszéljük a csatlakozás részleteit, és a fizetési konstrukciókat.

A programnak rögzített ára van, és nem kell azonnali döntést hoznod a konzultáció alatt. Át tudod gondolni az ajánlatot, ha úgy érzed, hogy időre van szükséged hozzá.

A jelentkezés menete: 1. Jelentkezési lap kitöltése 2. Kapott kérdőív visszaküldése 3. Egyéni konzultáció

Jelentkezési lap

A jelentkezési lap elküldése után kapsz majd egy kérdőívet és egy egészségfelmérő adatlapot. Kérlek kitöltve küldd vissza őket posta fordultával. A kérdések megválaszolásával Te is rendezni tudod a gondolataidat és én is személyre szabottan tudok készülni az egyéni, díjmentes konzultációra. Kérlek részletesen válaszoljál, hogy a rendelkezésünkre álló időben a helyzetednek megfelelő kérdéseket tudjuk átbeszélni,  és akkor is értékes legyen számodra ez a konzultáció, ha esetleg nem lesz belőle közös munka.
(A kitöltött űrlapokat személyesen kezelem, csak én olvasom, és
adataidat soha semmilyen célból nem adom át harmadik félnek.)